La rue Váci. Forgatag, tömeg, bruit… - ezek a szavak jutnak eszembe, a mint ide érünk.”Faites attention madame, ne soyez pad perdue!”- kiáltotta Monsieur le comte. A hosszú utca mesél a múltról és a jelenről. A varázslatos üzletek sokasága, az épültek homlokzata mind tipiquement egy fejlődő, sokoldalú fővárost sejtetnek.
Itt veszem észre az Új Városháza épületét. Igazi néorenaissance stílusú építmény, a melynek boltíveit korinthoszi oszlopok fogják közre. Elég egyedi építészeti megoldás, a kapun pedig ismét a renaissance hatás érvényesül a kovácsoltvas díszítéseken. Az épület beleolvad, mégis kitűnik a többi közül. A gróf tájékoztatott, hogy Steindl Imre, egy neves magyar építész nevéhez köthető az épület, és a Fővárosi Közgyűlés is itt ülésezik immár 1875 óta. Az embertömeget elhagyva, kicsit nyugodtabb helyre értünk. Une journée fatigante, de élvezem minden perczét.
Az Új Városháza belső megjelenése
Ezek után itiniraire-ünk folytatásaként a Petőfi-tér következett, a hol megcsodálom Petőfi szobrát. Monsieur Petőfi egy igazán nagy költő volt, az 1840-es években alkotott. Egy valódi révolutionnaire volt – a hogy a gróf fogalmazott -, mindenben újító és lázadó. „Comme tous les autres Hongrois”- gondoltam magamban, egy ilyen nép sosem hagyja magát elnyomni. A szobrot Izsó Miklós kezdte tervezni, de hirtelen halála után Huszár Adolf fejezte be a művet, a mi a költőt éppen a Chant National szavalása közben ábrázolja. Micsoda passion, micsoda kreativitás és európai szintű tehetség, ezek a magyar építészek valóban mesterségük kiválóságai.
A Petőfi-tér